Fool Moon (HU)

Fool Moon (HU)
 

http://www.foolmoon.hu

Hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 23 évnyi újító, úttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella – azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene – soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Rendhagyó zeneóráik, mesterkurzusaik, tévés szerepléseik hatására Magyarországon az acappella zene előtérbe került, és egyre több acappella együttes megalakulásának mozgatórugója is.

Eddigi pályafutásuk alatt 7 nagylemezt, 13 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak.

Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.

Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal c. Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a második helyezésig menetelt saját, It Can’t Be Over c. dalával, amely által az egész ország megismerhette őket és a műfajt.

2018 elején másodszorra hozták el az első helyezést a világ egyik legnagyobb acappella versenyéről, Moszkvából.

 
UA-43519672-1