Fekete János "Jammal" szerencsés ember, mert azzal foglalkozhat, ami kisgyermekkora óta vonzza. Családjában zenészek vették és veszik körül, az ő hatásukra kezdett el dobolni, majd szájdobolni. A Kőbányai Zenei Stúdió dob szakán tanult, eközben a Magyar Beatbox Versenyen megnyerte a legjobb show díját, később pedig a Csillag születik és a Ki Mit Tube című műsoroknak köszönhetően rengetegen megismerték a nevét. Zenei mindenevő lévén Jammal számos formációban fellépett már, de filmen és színházban is szerepelt. Ez utóbbiakkal is összefügg, hogy saját műfajt talált fel magának: a dobhangok mester[...]
https://www.rock4.nl
Visszatérő vendéget köszönthetünk a Fool Moon Acappella Fesztivál műsorán: az elmúlt 17 év legnagyobb sikerének számító holland rock-acappella formáció, a 9 lemezt, számtalan díjat és ezernél is több fellépést maga mögött tudó Rock4 látogat ismét Szegedre, teljesen új Back To Basic műsorával, amelyet a pandémiás időszak alatt rögzítettek a Luc Nelissen helyére érkező, fantasztikus énekes-beatboxerrel, Phillip Schröterrel.
A Rock4-t tizenkilenc éves barátság és rengeteg szál köti a Fool Moonhoz, sőt, a két együttesnek immár 7 éve a basszus énekese is egyazon személy.[...]
A Kórusok Szabadon a Fool Moon kezdeményezése, valamint 2020-tól a Kórusok Éjszakájának társrendezvénye, mely a Szeged terein, utcáin sétáló embereket invitálja kis kóruskoncertek meghallgatására a Fool Moon Acappella Fesztivál ideje alatt. Impozáns belső udvarokban közel 30 rövid koncert hangzik majd el, az utcákon pedig számos flashmob alkalmával ünnepeljük együtt az emberi énekhang erejét. A jó hangulat, vidám, színes program garantált, kövessétek a KóSza Instagram oldalát és Facebook oldalát is a friss hírekért!
A koncertekre a belépés ingyenes, további információk itt: https://www.facebo[...]
Luc Devens egyedülálló vokális jelenség: lenyűgöző lélekkel és dinamikával megáldott énekes. Hangja a puha intimitástól a lehengerlő experimentális erőig számtalan árnyalatot rejt, hangterjedelme meghaladja a négy oktávot. Karrierje a Jézus Krisztus Szupersztár nevű musicallel indult, amelyben Jézus szerepét alakította. Ezután a Rock4 nevű vokálegyüttes szólóénekese lett: a csapattal immár 15 éve turnézik nagy sikerrel Európa-szerte.
Az utóbbi években sokat fejlődött zeneszerzői, hangszerelői és produceri énje is. Ludovique néven együtműködött számos sikeres zenésszel, köztük Dominic Millerrel[...]
http://www.therealgroup.se
A Real Group egy legendás és stílusteremtő vokálegyüttes Svédországból. Egyedüli hangszerként a hangjukat használva egyedi hangzásvilágot alakítottak ki a jazz, pop és skandináv kórusszene határain belül. A csapat 1984-ben alakult, és immár több mint 30 éve turnézik világszerte.A tökéletes hangzás iránti elköteleződésük, személyes hangvételük és saját szerzeményeik révén nemcsak a zene megszállottjai, hanem zenerajongók szélesebb körében is ismertek.Széles körű repertoárjuk és a tagok kiváló zenei képzettsége lehetővé tette az együttes számára, hogy együttműk[...]
http://www.foolmoon.hu
Hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 22 évnyi újító, úttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella - azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene - soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Rendhagyó zeneóráik, mesterkurzusaik, tévés szerepléseik hatására Magyarországon az acappella zene előtérbe került[...]